A veszprémi Thai-Box Egyesület

1995. évi megalakulásunk előtt 3-4 évvel, már megkezdtük a sport és szabadidő tartalmas eltöltését nyújtó tevékenységünket: Világ- és Európa Bajnok Elnök asszonyunk, kiemelkedő hazai és Nemzetközi sikereket magáénak tudó Vezető edzőnk és akkori helyi barátaink mellett az egész világ számára kiemelkedő teljesítményeket felvonultató -azóta a sportág fenoménjainak számító - vidéki és fővárosi versenyzők és oktatók ,,új út - nagyobb kihívás,, keresése gyanánt.

Azóta tevékenységünkkel és megelégedettségre okot adó eredményekkel igazolva szolgáljuk az igazi Sportérzést, a közösség erejét, a szabadidő tartalmas és egészséges eltöltését valamint a fiatalok hasznos életérzésének kialakítát.
Igazi műhelyt teremtve a tehetségek kibontakozásának, a tökéletesség kiformálásának. Mindezt igazolják Világ-, Európa-, és Hazai bajnoki helyezéseink és a tevékenységünkben eltöltött évtizednyi idő.

Munkánk és a közösség kitartásának, szeretetének köszönhetően az utóbbi időben városunk sportéletének szerves részévé váltunk. Sok és néha lehetetlennek tűnő megoldásokat produkálva, a túlélés területén. Megbírkózva a belső és külső ,,bomlasztó,, hatásokkal, mindig megtartottuk közösségünk igazi arculatát. Magabiztosan és rendíthetetlenül szállítottuk az eredményeket, Veszprém hírnevét öregbítve ezzel itthon és a nagyvilágban.

Megbízhatóságunknak köszönhetően egyre kiemelkedőbb nemzetközi elismertségre teszünk szert; egyre több szereplést kérnek tőlünk a külföldi arénákban.

2000 óta sportági szakszövetségünk, a Magyar Thai-Box és China-Box Egyesületek Uniója által akkreditálódunk a WKA-WKPC Világ Szövetségek versenyeire és az ott licenc-et szerzett versenyzőinkkel aratjuk a babérokat. Minden szempontból sikeresnek tarthatjuk sportközösségként magunkat.

Igazi sportemberként, magunk jutottunk el a magunk által kijelölt csúcsokra!
Nekünk nem kell hamis erények mögé bújnunk;
ennek részleges bizonyítéka olvasható honlapunkon.